Kalkuláljon és kérje ajánlatunkat! Munkatársunk hamarosan visszahívja!

A hitel célja*
Összeg* (Ft)
Futamidő* (év)


Keresendő:

Megjelent a 2011. évi kgfb díjtáblázat

Biztosítás | Kötelező felelősségbiztosítás

2010.11.02

Szombaton jelent meg a 2011. évi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási díjtáblázat, ami jelentős árcsökkenést mutat. A hétfőtől induló biztosítóváltási szezonban már új számítási mód szerint, azaz kilowatt alapján határozzák meg díjaikat a biztosítók.

Emiatt a kis fogyasztású autók esetén jelentős árcsökkenés ment végbe, de a nagyobb teljesítményűek esetén sem történt áremelés, sőt némely esetben még kedvezőbb ajánlatot is kínálnak a tulajdonosoknak. Az új kedvezmények mellett (például tanár kedvezmény, lakásbarát kedvezmény, elektronikus kommunikációs kedvezmények) nőtt az igénybe vehető kedvezmények maximális mértéke is. Idén is népszerű például a gyermekes és kármentességi kedvezmény, melyeket a legtöbb társaság megcéloz.

A szolgáltatók most is komoly különbségeket tesznek a fővárosban, a vidéki megyeszékhelyeken és a kisebb településeken lakók között, s ennek következtében a budapestieknek nagyságrenddel többet kell majd fizetniük. Az autó típusa, a lakhely, a volánnál eltöltött évek száma és az életkor mellett, sok minden más is könnyítheti, és akár 30-40 százalékkal is lejjebb szoríthatja a végösszeget.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) ellenőrzése során kiderült, hogy az AIM biztosító a kgfb-állományának nyilvántartási és kezelési területén számos alkalommal megsértette a jogszabályokat, ezért október 20-tól megtiltotta az AIM Biztosítónak, hogy kgfb-termékeket kínáljon, de a már meglévő ügyfeleivel kötött szerződéseket teljesítenie kell a társaságnak.

A biztosítók díjcsökkentéséhez hozzájárult még, hogy a közúti közlekedési büntetés szigorítása óta jelentősen csökkent a balesetek száma, ami a kárhányad csökkenésével is járt, emellett a magas üzemanyagárak miatt visszaesett a járműhasználat is.



Kapcsolódó linkek

Új babakötvény indul

2013.08.12

Gyed extra

2013.07.27

Kamattámogatott lakáshitel

2013.07.11

Kelengyepénz bevezetése

2013.06.19

Folyamatosan be lehet lépni az árfolyamgátba

2013.05.27